Embriók kiválasztásában segíthet a mesterséges intelligencia lombik-kezelés során

Egy új fejlesztésnek köszönhetően már mesterséges intelligencia-eszközök is segíthetnek a legjobb embriók kiválasztásában a mesterséges megtermékenyítéseknél.

A mesterséges intelligencia eszközei mostantól képesek segíteni a legígéretesebb embriók kiválasztásában az in vitro megtermékenyítés (IVF) során – bár a szakértők etikai aggályokra figyelmeztettek ennek kapcsán.

Az IVF, azaz mesterséges megtermékenyítési eljárások lehetővé teszik, hogy évente több millió gyermek világra jöjjön, olyan szülőknél, akiknek egyébként nehézségeik vannak a fogantatással.

Az eljárás sikerességi aránya azonban – mely során laboratóriumban termékenyítenek meg egy petesejtet spermiummal – széles körben változhat és az életkorral csökken. 

Olvasd el: MI-chatbot helyettesítheti a párterapeutákat?

Embriók kiválasztásában segíthet a mesterséges intelligencia lombik-kezelés során

Most, csaknem 50 évvel az első IVF-gyermek születése után tehát az MI is hozzájárulhat a lombikbébi-kezelések sikerességéhez.

„A mesterséges intelligencia itt van, hogy segítsen nekünk jobb embriókat kiválasztani, vagy legalábbis segítsen meghatározni a beágyazódási potenciáljukat” – mondta Nathalie Massin, a párizsi Amerikai Kórház IVF-központ klinikai egységének vezetője.

A mesterséges intelligencia segíthet esélyes embriókat kiválasztani

A francia fővárosban található létesítmény évente több mint 2300 IVF-eljárást végez. Fel van szerelve egy embrioszkóppal, amely időzített kameraként működik és folyamatosan filmezi az embriók fejlődését.

A kamera által rögzített adatokat – például az embrió alakját, szimmetriáját és sejtosztódását – korábban csak korlátozott mértékben használták fel.

A mesterséges intelligenciát használó eszközök – így például a gépi tanulás -, azonban segíthetnek az orvosoknak kiválasztani azokat az embriókat, amelyeknek a legnagyobb esélyük van a sikeres beültetésre vagy a későbbi felhasználásra történő lefagyasztásra.

Ez csökkentené a költséges lombikbébi kísérletek számát a reménybeli szülők számára, mivel kizárja azokat az embriókat, amelyeknél a legnagyobb valószínűséggel fordulhatnak elő vetéléshez vezető rendellenességek.

A mesterséges intelligencia eszközei ezt az embriók manipulálása nélkül is megtehetik, így  itt nem arról van szó, hogy genetikailag módosított, „tervezett babák” jönnek létre.

Olvasd el ezt is: Robot chatbot segíthet a gyermekek mentális egészségén?

B.A.

MI - KKV

Biztonsági aggályok miatt lelassította egyik készülő modellje fejlesztésének bizonyos részeit az OpenAI vállalat, mivel annak képességei már elérték a kritikus szintet. A …

Egyre nagyobb teret nyernek a kínai mesterséges intelligencia-modellek a nemzetközi piacon, ráadásul az áruk is mellettük szól. Itt az újabb jele annak, …

Egyre többen fordulnak mesterséges intelligenciával működő chatbotokhoz társaságot, érzelmi támogatást vagy baráti kapcsolatot keresve. Egy friss kutatás azonban arra figyelmeztet: az MI-társak …

A Spotify fizetős generatív remix- és feldolgozáskészítő szolgáltatáson dolgozik, miközben licenc megállapodásokkal próbálja elérni, hogy az alkotók is részesedjenek az új tartalmak …

Ausztrália is csatlakozott az Egyesült Államok által kezdeményezett nemzetközi 6G együttműködéshez, amely biztonságos ellátási láncokat, közös szabványokat és mesterséges intelligenciával támogatott interoperábilis …