Akár 6 évvel korábban megmondja a mellrák esélyét a mesterséges intelligencia

Évekkel a diagnózis előtt jelezheti a mellrák kockázatát a mesterséges intelligencia. Egy svéd retrospektív vizsgálatban a kutatók három, számítógéppel segített detektáló rendszert teszteltek egy nagyszámú szűrőpopuláció mammográfiai adatain.

A mesterséges intelligencia egyre nagyobb szerepet kap a daganatos betegségek korai felismerésében.

Egy új kutatás alapján hamarosan akár évekkel a diagnózis előtt is figyelmeztethet az emlőrák kialakulásának kockázatára.

A svéd kutatók által végzett vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy bizonyos MI-rendszerek olyan apró mintázatokat is képesek felismerni a mammográfiás felvételeken, amelyek az emberi szem számára még láthatatlanok.

A kutatást a Radiological Society of North America (RSNA) éves tudományos programjában ismertették.

A három, kereskedelmi forgalomban kapható radiológiai mestersége intelligencia-rendszer kimutatta, hogy akár 6 évvel a diagnózis felállítása előtt képes jelezni a mellrák korai jeleit –  tudatta a tanulmány, amely a Radiology folyóiratban jelent meg. Olvasd el: Mellrák – Jelentősen növeli a betegség felismerését a mesterséges intelligencia

Akár 6 évvel korábban megmondja a mellrák esélyét a mesterséges intelligencia

Akár 6 évvel korábban megmondja a mellrák esélyét a mesterséges intelligencia

A svéd retrospektív vizsgálatban a kutatók három MI-alapú, számítógéppel segített detektáló (MI-CAD) rendszert teszteltek egy nagyszámú szűrőpopuláció mammográfiai adatain.

Feldezeték, hogy az AI-CAD által kiadott rákelőrejelzési pontszámok átlagosan magasabbak voltak azoknál a pácienseknél, akiknél végül mellrákot állapította meg, azoknál viszont, akik rákmentesek maradtak, alacsonynak bizonyultak.

„Az emlőrákos esetek nagyából 20 százalékában mutatkoznak olyan mammográfiai jelek, amelyek már hat évvel a diagnózis felállítása előtt láthatók a mesterséges intelligencia számára. Tanulmányunk megerősíti, hogy a mesterséges intelligencia bizonyos esetekben sokkal korábban képes felfedezni a rák jeleit a mammográfiákon, mint amikor a radiológusok felfedezik” – magyarázta Dr. Fredrik Strand, a stockholmi Karolinska Egyetemi Kórház vezető társszerzője.

A mesterséges intelligencia alapú rendszerek ígéretesnek bizonyultak az emlőrák 5 éves kockázatának előrejelzésében, sőt  a rendszeres mammográfiai szűrővizsgálatok közötti, intervallumos rákos megbetegedések kockázatának kitett nők azonosításában is.

Jelek, amelyek 10 éve is jelen voltak

Dr. Strand csapata azt vizsgálta, vajon képes-e a mesterséges intelligencia visszamenőleg megjelölni azokat a mammográfiai jeleket, amelyek akár 10 évvel ezelőtt is jelen voltak.

A tanulmányhoz a kutatók összesen 88 963 mammográfiát vizsgáltak, amelyeket 31 394 páciensen végeztek el 10 év alatt.

Az adatokat a Validation of Artificial Intelligence for Breast Imaging (VAI-B) adatbázisból vették, amely Svédország négy régiójában önkéntesektől gyűjt emlőképalkotó adatokat. A svéd nemzeti emlőszűrő program 40 és 74 év közötti nőket hív meg szűrővizsgálatokra kétévente – minden mammográfiát hagyományosan két radiológus olvasott le.

Dr. Strand kutatócsapata három, kereskedelmi forgalomban kapható AI-CAD rendszert alkalmazott a 2008 januárja és 2019 áprilisa között készített mammográfiákon. Ebben az időszakban a résztvevők 12 072-énél, azaz 38,5 százalékánál diagnosztizáltak rákot a radiológusok.

Az AI-CAD rendszerek sikeresen azonosították a rákos megbetegedéseket a korábbi szűrési időpontokban, 90 százalékos specificitással – különbséget téve a valódi pozitív és a valódi negatív eredmény között – az egyének akár 19,7 százalékánál 6 évvel a diagnózisuk felállítása előtt, az egyének akár 25,2 százalékánál 4 évvel a diagnózis felállítása előtt és akár 39,3 százalékánál 2 évvel a diagnózis felállítását megelőzően.

Személyre szabott megközelítés az emlőrákszűréshez

Az AI-CAD pontszámok segíthetnek a radiológusoknak a potenciális jövőbeli rákos megbetegedések korai mammográfiás jeleinek felismerésében, az egyes pontszámok személyre szabott megközelítése pedig segíthet azonosítani azokat a betegeket, akik számára előnyös lehet a szorosabb megfigyelés.

„A tanulmány célja, hogy bővítse a mesterséges intelligencia mellrákszűrésben történő alkalmazásáról és az emlőrák korábbi felismerésében betöltött szerepéről szóló, egyre bővülő szakirodalmat” – mondta dr. Strand.

Hozzátette: a szűrt egyének mesterséges intelligencia pontszámainak időbeli elemzése betekintést nyújthat abba, hogyan alakulnak ki korán kimutatható változások, ami potenciálisan lehetővé teszi a korábbi beavatkozást.

Korábban azonosítható lehet az egyik leggyakoribb rákos megbetegedés

A mellrák továbbra is a nők egyik leggyakoribb daganatos megbetegedése világszerte. A szakemberek régóta hangsúlyozzák, hogy a korai felismerés jelentősen növeli a sikeres kezelés esélyét, ezért kiemelten fontosak a rendszeres szűrővizsgálatok.

Az egyik legizgalmasabb lehetőség, hogy a jövőben a mesterséges intelligencia segítségével személyre szabottabb szűrőprogramokat lehet kialakítani.

Ha egy mesterséges intelligencia-rendszer már évekkel korábban képes magasabb kockázatot jelezni, az érintett páciensek gyakoribb ellenőrzéseken vehetnek részt, vagy további vizsgálatokat kaphatnak.

Ez növelheti annak esélyét, hogy a daganatot még korai, jól kezelhető stádiumban fedezzék fel.

A kutatók ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy további vizsgálatokra van szükség, mielőtt az ilyen rendszerek rutinszerűen bekerülnének a szűrőprogramokba.

Olvasd el ezt is: Mellrák esélyét jósolja meg egy új mélytanulási modell

B.A.

MI - KKV

Biztonsági aggályok miatt lelassította egyik készülő modellje fejlesztésének bizonyos részeit az OpenAI vállalat, mivel annak képességei már elérték a kritikus szintet. A …

Egyre nagyobb teret nyernek a kínai mesterséges intelligencia-modellek a nemzetközi piacon, ráadásul az áruk is mellettük szól. Itt az újabb jele annak, …

Egyre többen fordulnak mesterséges intelligenciával működő chatbotokhoz társaságot, érzelmi támogatást vagy baráti kapcsolatot keresve. Egy friss kutatás azonban arra figyelmeztet: az MI-társak …

A Spotify fizetős generatív remix- és feldolgozáskészítő szolgáltatáson dolgozik, miközben licenc megállapodásokkal próbálja elérni, hogy az alkotók is részesedjenek az új tartalmak …

Ausztrália is csatlakozott az Egyesült Államok által kezdeményezett nemzetközi 6G együttműködéshez, amely biztonságos ellátási láncokat, közös szabványokat és mesterséges intelligenciával támogatott interoperábilis …